Így köthet adómentes egészségbiztosítást 2018-ban

Adómentes egészségbiztosítást 2018-ban is köthet, ha cafeteria elemként kéri. A minimálbér 30%-ának megfelelő összegben megkötött egészségbiztosításokra vonatkozik a lehetőség. A változásoknak köszönhetően ma már egyáltalán nem mindegy, hogy melyik cafeteria elemet választjuk ki a lehetőségek közül. Most már a legtöbb cafeteria elemet megadóztatják, így érdemes azok közül választani, amelyek nem esnek ebbe a csoportba.

A juttatások adóterhe 34,22% és 40,71% lehet, amely nem kis pénz, ezért tényleg érdemes okosan dönteni. Egy 10 000 forintos cafeteria keret esetében, ha Erzsébet utalványban kérjük, akkor 40,71% adót fognak levonni, azaz kapásból elbúcsúzhatunk szinte a teljes összeg felétől, mert csak 5929 forint értékben kaphatunk utalványt, miután levonta a munkáltató az adót. A helyi bérletekkel és a nyugdíjpénztáraknál ugyanennyivel számolhatunk. Szintén ugyanekkora adóteher vonatkozik a kockázati életbiztosításokra is. A Széchenyi Kártya és a készpénz 34,22 százalékos levonás mellett vehető igénybe. Némely elemnél éves keretet is meghatároznak, így a készpénz maximum 100 000 forint, a Széchenyi Pihenőkártya szabadidő maximum 75 000 forint, a Széchenyi Pihenőkártya vendéglátás maximum 150 000 forint, míg a Széchenyi Pihenőkártya szállás maximum 225 000 forint értékben vehető igénybe. A többi lehetőségre az éves keret korlátlan, mint például az Erzsébet utalvány, az iskolakezdési támogatás, a kockázati életbiztosítás vagy az önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulás.

 

Adómentesen a következő cafeteria elemek adhatók. Lakáscélú támogatás 5 évre vetítve maximum 5 millió forint lehet. A mobilitási célú lakhatási támogatás a minimálbér 60-40-20%-áig adómentes. Az egészségbiztosítás a minimálbér 30 százalékáig adómentes. Az óvoda és a bölcsőde a költségek mértékéig adómentes. Kulturális belépőre éves szinten maximum 50 000 forint adható, míg sportrendezvényre korlátlanul adhat juttatást a munkáltató. A diákhitel törlesztés már csak a minimálbér 20 százalékáig támogatható.  Az egészségbiztosításoknál havi biztosítási díj fizetendő és ennek ellentételezéseként privát egészségügyi szolgáltatásokat lehet igénybe venni. Nagyjából havonta 6 és 35 000 forintos összegekkel lehet számolni, attól függően, hogy milyen szolgáltatáscsomagot választunk. Emelt szintű képalkotó diagnosztika, éves alap- és emelt szintű szűrővizsgálatok, éves fogászati szűrés és kezelés, egynapos sebészet és ambuláns műtétek is elérhetők.